Ma, Erzsébet királynő temetésén egy olyan nyakéket viselt a hercegné, amely szintén a néhai uralkodó egyik kedvence volt, írja a Hello magazin. Katalin ezt a királynő tiszteletére viselte, ahogy a héten a többi gyöngyből készült ékszert is, hiszen ezeket kifejezetten kedvelte II. Erzsébet. Samir Hussein / WireImage / Getty Hosszú sorok állnak London utcáin II. Erzsébet temetése után a koporsóját szállító autó a Windsori kastélyba tart, ahova nagyjából négy óra körül érkezik meg. Nemcsak ott, de az útvonal mellett is rengeteg ember várakozik. Richard Heathcote / Getty Images Mi fog még történni Windsorban? Elindult a II. Erzsébet koporsóját szállító kocsi Windsorba, ahol pár óra múlva folytatódik a királynő állami temetése. Helyi idő szerint négy órakor kezdődik az istentisztelet a Szent György-kápolnában, ahová nagyjából 800 vendéget várnak, tehát kisebb léptékű eseményről van szó, mint amilyen az elmúlt órákban Londonban zajlott. Később, az esti órákban a királynőt egy privát istentiszteleten temetik el, kizárólag a családja körében.
Itt már korábban gyászolók ezrei sorakoztak fel, az útvonalat mostanra lezárták, és nem engedhetnek be több látogatót. Robert Perry / Getty Images A Holyrood Parkban felállított kivetítőn nézik II. Erzsébet királynő temetésének közvetítését Edinburgh-ban. A királynő is áldását adta tervezésekor arra az autóra, amivel most a koporsóját szállították A Mirror egy érdekes dologgal állt elő: Erzsébet királynő temetésén felbukkant egy Jaguar típusú autó, amivel a királynő koporsóját átszállítják a Windsori kastélyba. Az autó alapja egy 2010-es Jaguar XJ limuzin, amit a királyi család szakértői együtt terveztek meg az autómárka fejeseivel. A lap azt írja, az autó elkészültéről a királynővel is konzultáltak korábban, ő pedig áldását adta a kivitelezésére. Clive Rose / Getty Images Katalin hercegné ismét a néhai uralkodó egyik gyöngysorával fejezte ki tiszteletét Ahogyan korábban megírtuk, Katalin hercegné egy Erzsébet királynőtől kapott gyöngysorban mutatkozott azon a fogadáson, amit a Nemzetközösség vezetőinek tiszteletére tartottak a Buckingham-palotában.
Erzsébet királynő állami temetése, az esti szertartás már kamerák nélkül, családi körben zajlik majd a Szent György-kápolnában. Ezzel a hivatalos nemzeti gyászidőszak is véget ért, a királyi család azonban III. Károly kérésére még egy hétig, szeptember 26-ig gyászol. Ez abban nyilvánul meg, hogy a férfiak ebben az időszakban kizárólag fekete nyakkendőt, a nők fekete ruhát viselnek, illetve a társasági, nem hivatalos elfoglaltságaikat lemondják. A zászlók továbbra is félárbócra húzva lobognak, ezeket csak szeptember 27-én, kedden reggel 8 órán húzhatják fel teljesen újra. Sarolta hercegnő figyelmeztette György herceget a meghajlásra A People kiszúrta, hogy Sarolta hercegnő figyelmeztette bátyját, a trónöröklési sorban előtte álló György herceget, hogy mit kell csinálnia, amikor II. Erzsébet temetési menete a Wellington-diadalívhez ér. Itt várakozott ugyanis a walesi hercegi pár két idősebb gyereke. Az oldal által közöl videó tanúsága szerint Sarolta azt mondta Györgynek: Meg kell hajolnod.