A produkciót Seregi Zoltán rendezte, és a Békéscsabai Jókai Színház művészei adták elő. Az ünnepi műsorban idén is szerepet kaptak a helyi teátrum színészei (Galéria) Ezután táncjáték következett "Ajtók kitárulnak" címmel a Tabán Táncegyüttes tagjainak prezentálásában. A zenét szerezte Gulyás Levente, koreográfus Farkas Tamás. Az is hagyománynak tekinthető, hogy ilyenkor állampolgári eskütételre is sor kerül, így volt ezúttal is, majd az ünnepség a szózattal zárult. További képek itt! Mindezek mellett a gyermekek, családok részére a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Munkácsy Mihály Múzeum kínált a délelőtt során az ünnephez kapcsolódó programokat.
Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója, Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetésben részesült. Szintén Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetésben részesült dr. Ferenczi Attila Mihály háziorvos. Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetettek át a Békéscsabai Jókai Színház színművészei: Komáromi Anett, Tarsoly Krisztina és Czitor Attila, valamint ugyanezen elismerésben részesült dr. Szatmári Imre, a Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ szaktanácsadója. Az ünnepi gratulációk után a Békéscsabai Jókai Színház művészei léptek színpadra "Ragyogj te ébredő hazám" című műsorukkal, amely az idei évben rendhagyó volt, hiszen az egyik szerepben vendégművészként Rékasi Károly színművészt köszönthette a közönség. Kísérőprogramok kimeríthetetlen tárháza várta a családokat, érdeklődő közönséget a jó időben a Szent István téren. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület közreműködésével kézműves játszóházban vettek részt kicsik és nagyobbak egyaránt. Kádár Ferkó fotószínházában korhű ruhában készülhettek el a családi fotók.
XXXIII. Frankó FesztiválHely: Csaba Center Bevásárló- és Szórakoztatóközpont5600 Békéscsaba Andrássy út ervező: Frankó Produkciós Iroda5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 06/20-323-9870E-mail: [email protected]pont: március 12. A Csak tiszta forrásból… pályázat zsűrizett alkotásaiból összeállított kiállítás megnyitója és díjkiosztó ünnepségeBékéscsabai Kulturális Központ – Lencsési Közösségi Ház5600 Békéscsaba, Féja Géza tér 66/456-177E-mail: [email protected]Időpont: március 13. Békéscsabai Tavaszi FesztiválHely: több helyszínenSzervező: Békéscsabai Kulturális Központ – Ifjúsági Ház5600 Békéscsaba, Derkovits sor 66/449-222Fax: 66/449-336E-mail: [email protected]pont: március 14-április 6. Csehov: Medve – a Féling Színház előadásaHely: Csaba Honvéd Kulturális Egyesület (FEK)5600 Békéscsaba, Szabadság tér 66/529-230, 66/529-230, 66/442-610Fax: 66/529-232E-mail: [email protected]pont: március 14. Tóth Péter zongoraművész Liszt-hangversenyeHely: Jókai Színház – Vigadó5600 Békéscsaba, Andrássy út 66/519-559E-mail: [email protected]pont: március 15.
Domaszéki Sportcsarnok Dorogi Kórház – Szakorvosi Rendelő Duna Medical Center Dunaszentgyörgyi Faluház – Teleház – Közösségi Színtér és Könyvtár ebm-papst Hungary Kft.
Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze nemzeti ünnepünkön Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült. Jászai Mari-díjat vehetett át Csomós Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze. Németh Lajos- díjban részesült Banner Zoltán művészettörténész, író. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Mlinár Pál, a Balassi Közalapítvány művészeti igazgatója, a Viharsarki Táncszínház művészeti vezetője. Ugyanezen elismerésben részesült Prohászka Béla, Venesz-díjas mesterszakács, a Békéscsabai Szakképzési Centrum rendezvényszervezője! Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Vámos Zoltán operatőr, a Békéscsabai Jókai Színház videotárának vezetője. Magyar Bronz Érdemkereszt elismerésben részesült Laurinyecz Zoltán, a Békéscsabai Jókai színház díszlettervezője, festőtárvezető, valamint Vacsi Dávid a Békéscsabai Jókai Színház művészeti vezetője! Mindenképpen taps illette azokat is, akik ugyancsak állami kitüntetésben részesültek, ám személyesen nem voltak jelen a városi ünnepségen.
2021. március 12. 11:30 | Such Tamás A veszélyhelyzet következtében az önkormányzat idén március 15-én nem rendez városi ünnepséget. Békéscsaba kulturális intézményei azonban online ünnepi programokkal készülnek az emlékezésre. Az alábbi programok sokaságával készül: Békés Megyei Könyvtár: Lovacska készítése fonalból – kézműves program fotós útmutatóval gyerekeknek; Filmajánló – otthonról szabadon elérhető filmek listája; a Facebook oldalon a BékésWiki online helyismereti enciklopédia azon szócikkeit ajánlják, amelyek az 1848-as eseményekhez kapcsolódnak. 1848/49-es emlékhelyek Békés megyében – adattár:; 1848/49 Békés megyében – Békéscsabai Jókai Színház – ünnepi műsor terv: Himnusz (a társulat által felénekelt, csak a videó eleje); A polgármester úr köszöntője; "Tudj meghalni érte" kisfilm; Szózat (Bartus Gyulával készült videó) Munkácsy Mihály Múzeum: A múzeum honlapján, illetve a facebook oldalán a korábbi évek eseményeiről megjelent cikkek, videó tartalmak ismételt publikálására kerül sor a nap folyamán.
A Mikulás segítette a Városi polgárőrség kerékpáros balesetmegelőzési akcióját. 140 éves a színház épülete ünnepi megemlékezés Az évforduló tiszteletére ünnepséget rendezünk március 8-án pénteken 930 órakor a színház előtt. Mária főhadnagy című operettje. BÉKÉS Március 15 csütörtök 1030-tól megemlékezés a Széchenyi téren a Forradalmi Emlékműnél. Március 15-én pénteken az 184849-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezendő városi ünnepségre. Március 15-én nemzeti ünnepünk alkalmából Békéscsabáért kitüntetést kapott. Tekintettel a Damjanich-szobornál zajló építési munkálatokra idén a Városháza aulájában található Kossuth-szobornál helyezzük el a megemlékezés virágait 2019. A Békéscsabai Jókai Színház épülete 140 éves a megnyitó ünnepséget 1879. Friday March 15 2019 at 530 PM 630 PM UTC01. Iskolánkban nem csak a szakmai ismeretek átadása fontos. Március 15-én az ünnepi műsor zárásaként. Szedera Fábiána 320 99125 Cebovce Slovakia. Ünnepi Megemlékezés Gyulán a Petőfi téren – Egyéb – Magyar videók 122 néző.
A beküldési határidő 2022. január vége. A zsűri által kiválasztott textileket a közönség 2022. márciusban, kiállítások formájában tekinthetik meg. Megközelítés A XVIII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál kiállítása Békéscsaba több kiállítótermeiben tekinthetők meg. Helyszín jellemzői Általános ATM a közelben: 1. 7 km Beszélt nyelvek: magyar Akadálymentesített Állatbarát Helyszíni szolgáltatások Mosdó Biciklitároló Parkolás Parkoló a közelben: Fizetős Parkoló jellege: Közterület Megközelítés Távolság buszmegállótól: 300 m Távolság vasútállomástól: 3. 2 km Közeli látnivalók Programkedvezmények a foglalóknak
Ahogy terveztük, 2020. március 15-én elindult a Békéscsabai Ifjúsági Közösségi Felmérés részeként összeállított online kérdőív. 2020 februárjától 3 közösségi beszélgetésen, sok-sok műhelymunkán és egyeztetésen formálódott és vált véglegessé a 29 kérdésből álló, kb. 10-15 perc alatt kitölhető kérdőív. Békéscsabán élő, itt tanuló, dolgozó, állákereső fiatalokat kértünk a kitöltésére. Fontosnak tartjuk a fiatalok érzéseit, gondolatait, véleményét, ezért is kérdeztük őket. Napok alatt megváltozott az életünk, már nem a korábbi megszokások mentén telnek a napjaink, így a kérdőív egyes kérdései furcsának tűnhettek most, amikor az a cél, hogy mindenki maradjon otthon. Mi pedig rákérdeztünk arra, hogy ki mennyire ismer és látogat bizonyos közösségi tereket a városban, mennyi szabadideje van hétköznapokon, mi a kedvenc törzshelye…. És biztos nehéz volt most elképzelni azt is, mi lesz 5 év múlva, mikor azt sem tudjuk, mi lesz holnap. Reméljük, a kérdőív kitöltése kapcsán sokan beszélgettek a városról, arról, hogy miért jó itt élni, mi jut eszükbe Békéscsabáról, mi hiányzik nekik innen, mi mit tudnánk tenni azért, hogy a következő generációk számára jó hely legyen a város!
Mezőtúri Közösségi Ház Miskolc - Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda Miskolci Polgármesteri Hivatal Szinvapark Bevásárlóközpont Miskolc Vascular Plazma Kft.