Bevallom, eszembe se jutott, pedig rendszeresen, évente fizetjük a lakásbiztosítást 2003. óta. Lehetséges erre az eseményre kártérítési igénnyel fordulni a biztosítónkhoz vagy felejtsem el, úgysem fognak még kijönni sem megvizsgálni azt? A lakásbiztosítás és a társasház közös biztosítása másik cégnél van. Utóbbi tudtommal a közös használatú helyiségek, az épület falai, stb. ügyében illetékes. Csak a sajátomhoz forduljak a kárigénnyel vagy a közösnek is jelezzem, hogy mi történt? Lévén a dilatáció az egész épületet érintő jelenség, lehetséges, hogy ők lesznek valójában az illetékesek. A járólap más részeken rendben lévőnek látszik, de persze rejtett hibák előfordulhatnak. Gyanakszom is néhány, a hibához közeli lap esetén. Azok még ugyan a helyükön vannak, de gyanúsan kongó hangot adnak ki, amint rájuk lépünk, így elképzelhető, hogy a hiba jóval nagyob területet fed le, mint az a 2*7 lap. Ezúton kérem tanácsát, mit lehet, mi érdemes tennem. Köszönettel, P. Zoltán Válasz: Tisztelt Kérdező!
| Digitális pénzügyek, Hazai digitális bankolás, Insurtech, Összes hírBlokkokat és garanciákat menedzselő app nyerte meg a Corvinus-Generali Innovációs Ötletversenyt. A ZeroBlokk nevű alkalmazás tudatosabb eszközhasználatra nevelné a mai fiatalokat. Az applikációval hosszabb távon lehetne megőrizni elektronikai készülékeink értékét. A... A jövő biztosítója: Lemonade. Így építs biztosítót a jövő számára Szerző: SZOTA SZABOLCS | 2018. 04. | Fintech startupok, Insurtech, Nemzetközi fintech startupok, Összes hírMilyen egy jó limonádé? Hűs, frissítő, édes, de egyben enyhén savanyú is. Legalábbis én így szeretem. Akkor választom jellemzően, amikor nagyon szomjas vagyok, és felfrissülésre vágyom. Legyen az egy tikkasztó nyári napon egy étterem teraszán, jégkockákkal, menta...
Az alábbiak is érdekesek lehetnek: Háziállat biztosítás Élő állat biztosítás Cica biztosítás Biztosítási feltétlek kisállat biztosítás árak kisállat biztosítás külföld lakás és kisállat biztosítás kutya által okozott kár biztosítás Generali lakásbiztosítás Biztosítás háziállatra koronavírus gyógyítás gyógyszer kutya koronavírus gyógyítás kutya koronavírus kutya koronavírus tünetei macska koronavírus macska biztosítás Állatorvos kereső
"Cascós app helyett autós szuperappot építünk" Szerző: | 2022. 09. 12. | Fintech startupok, Fintech szolgáltatások, Insurtech, Magyar fintech startupok, Összes hírHogyan írja át a technológia a pénzügyi szektor működését? Ki, milyen technológia megjelenésére számít a következő években? Körinterjú keretében feltérképezzük a hazai bankok, fintech cégek várakozásait. Beszélgető partnerünk a 2017-es FinTechShow győztes Cristo... Már összetett biztosítási ügyleteket is kötnek online az ügyfelek Szerző: Tudósítás | 2022. 06. 22. | Banki és fintech hírek, Digitális pénzügyek, Összes hírEgyre népszerűbb az online biztosításkötés, bizonyos típusok esetében azonban sokan még most is ragaszkodnak a személyes interakcióhoz a tanácsadóval. Mennyire nyitott a magyar lakosság az online biztosításkötésre? Mennyire találják azt hatékonynak, megbízhatónak?... Blokklánc-technológiával egyszerűsíti a kártérítési folyamatot az Allianz Magyarországon Szerző: Tudósítás | 2022. 17. | Blockchain, Insurtech, Összes hírAz Allianz Hungária Zrt.