Ez alapján 4 port x 2, 4 A x 5 V = 48 W-os összteljesítményű kellene, hogy legyen, de a valóságban csak 40-et tud. Ez úgy jön ki, hogy ha minden portot használunk, akkor már nem 2, 4 A a maximum áram, amit ki tud adni, csak 2. Tehát mindig figyeljünk oda, hogy ne a portonkénti max áramot szorozzuk fel a portok számával, hanem a gyárilag megadott összteljesítménnyel számoljunk, különben hibás eredményt fogunk kapni. Ezt tovább kavarja, ha valamelyik port gyorstöltős, mert ő nagyobb részt fog elvenni az összteljesítményből. Az egyébként nem gond, ha egy eszközt kisebb árammal töltünk, mint amit maximum támogat, csupán annyi fog történni, hogy lasssabban tölt fel. Így nem feltétlen baj, ha a sokportos töltőnk összteljesítménye kisebb, mint a szükséges. Ellenben ha megbízhatatlan töltőnk van, és esetleg nem megfelelő feszültségen vagy a megengedettnél nagyobb árammal tölti az eszközünket, akár tönkre is teheti azt. A legjellemzőbb gyorstöltési technológiák tipikus teljesítményértékei mobilok esetén az alábbi táblázatban láthatók.
(Olyan változatot érdemes venni, amelyhez 230V adaptert is adnak. ) Hosszú távon pedig mindenképp a B6 féle jobb, hiszen lipo, life akksikat is tud tölteni. K: Mennyire tartós egy NiCd/NiMH akku? V: Annyira tartós, amennyire jó minőségű (márkás, pl. GP vagy SANYO) cellákból áll, és amennyire odafigyel rá a tulajdonosa. A megfelelően kezelt NiCd/NiMH akku évekig hűen szolgálja gazdáját. (Elméletileg több töltési-lemerítési ciklust bírnak a Ni-alapú akkuk, mint a lítium-alapúak, viszont az utóbbiakat ritkábban kell tölteni. ) K: Pár nap alatt lemerül a NiCd/NiMH akkum, miután teljesen feltöltöttem. Mi lehet a baj? Nem töltöttem fel rendesen? Elromlott az akksi? Vagy ilyen durva önkisülése lenne? V: A NiMH akkunak ugyan nagyobb az önkisülése, mint a NiCd-nak, de pár nap alatt semmilyen akkuból nem tűnhet el a töltés nagy része, ha az rendesen fel lett töltve. Ilyen esetben mind a töltő/töltés hibája, mind az akku hibája elképzelhető. Érdemes másik töltővel is próbálkozni, és ha ugyanúgy pár nap alatt lemerül az akksi, akkor megállapítható, hogy az akku hibás - jellemzően az egyik cella rossz, és leszívja az egész pakkot - lehet, hogy ki tudják cserélni a cellát egy modellboltban, de nem érdemes.
Bár igen nagy méretű berendezésekről van szó, amelyek nem mozgathatók egyszerűen egyik helyről a másikra, ám tény, hogy ha minőségi verziót választasz ebben a kategóriában, a teljesen lemerült akksit is hamar újra élettel töltheted meg a segítségével. A másik nagy csoportba a processzor vezérelt akkumulátor töltők tartoznak, amelyek teljesen automatikusan dolgoznak, működésüket processzor szabályozza, emberi beavatkozás nélkül használhatóak. Működésük gyakorlatilag teljesen automatikus, ugyanis a biztonsági előírások miatt nincs lehetőség arra, hogy a feszültséget és áramerősséget állítsa a felhasználó. Sőt, a töltési folyamat befejezéséről is a szerkezet rendelkezik, ezt sem lehet szabályozni manuális módon. Akku töltők, bikázók gépjárművekhez Az kevésbé minőségi típusoknál előfordulhat, hogy azokat a lemerült akksikat, amelyekben már 9 Volt alatt van a feszültség, nem tudja feltölteni, ugyanis egy ilyen szituációban nem tudnak beindulni az áramfelvételhez szükséges kémiai folyamatok.
Hétköznapi használatban talán ez utóbbi a legnagyobb előnye, végre nincs a szokásos "bedugom, nem jó, fordít, nem jó, megint fordít, na így mégis jó" szenvedésnek. A PD fő célja, hogy kiváltsa a hagyományos tápegységeket. A Type-C csatlakozón akár 100 W teljesítményt is képes továbbítani, tehát laptopot, TV-t, monitort és egyéb, most saját tápegységgel rendelkező eszközt képes megtápolni univerzális módon. Ez egy open source gyorstöltési szabvány, amit bárki ingyenesen implementálhat, így nagy valószínűséggel egyre több eszközben fogjuk látni, miközben visszaszorulhatnak a mostani, sokszor gyártónként eltérő megoldások. Nagyon fontos még, hogy a töltőink rendelkezzenek különböző védelmi megoldásokkal, amelyek általában a túláram, túlfeszültség, rövidzárlat, túlmelegedés témaköreit fedik le. Ez azt jelenti, hogy az elektronika automatikusan kikapcsolja a tápegységet, ha az túlterhelődik vagy túlmelegszik. A terhelést természetesen nemcsak rövid, de hosszabb távon is tudnia kell egy jó eszköznek, ezért a tesztelésre minimum 30 perces etapokat javaslunk.
3: OBD II hibakódok P0001 Tüzelőanyag-mennyiség szabályzó vezérlő áramkör/szakadás P0002 Tüzelőanyag-mennyiség szabályzó vezérlő áramkör tartomány/teljesítmény P0003 Tüzelőanyag-mennyiség szabályzó vezérlő áramkör alacsony jelszint P0004 Tüzelőanyag-mennyiség szabályzó vezérlő áramkör magas jelszint Tovább olvasom » 2: Miért válaszd a Foxwellt? Az előző cikkünkben kiemeltük a legfontosabb tényezőket, amiket érdemes megfontolni mielőtt bárki hibakódolvasó vásárlásra adná a fejét. Most ezek szerint sorrendben mutatjuk be a Foxwell Akció! Foxwell NT301 – sláger termék 36. 990 Ft Kosárba teszem Foxwell BT780 84. 990 Ft Foxwell i70 Pro, minden funkcióval, vezeték nélküli Prémium Tablet 529. 990 Ft Foxwell NT630 plus, ABS, légzsák, SAS funkciókkal 59. 990 Ft Foxwell NT680 Pro olaj, EPB, BRT, DPF, TPS, SAS, légzsák, váltó, TPMS, ECU, injektor programozás 174. 990 Ft Foxwell BT100 akkumulátor tesztelő 21. 990 Ft Foxwell NT680 olaj, EPB, ABS, A/C, EPS, SRS 114. 990 Ft Foxwell NT680 Lite olaj, légzsák, váltó, EPB, ABS funkciókkal 77.
Értelemszerűen egy adott teljesítményérték különböző feszültség-áramerősség kombókkal is kijöhet, a QC megoldások tipikusan így működnek. A lenti táblázatban látható néhány tipikus töltési érték, amit használhatunk referenciaként: EszközÁramerősségFeszültségTeljesítményTWS BT fülhallgató0, 1 A5V0, 5 Wpower bank2, 4 A5 V12 WBluetooth hangszóró1 A5 V5 WKözépkategóriás okostelefon2, 4 A5V12 WFelsőkategóriás okostelefon (QC 4. 0)3 A9 V27 WTablet3 A6 V18 W Ez azt jelenti, hogy ha szeretnénk egy power bankot, egy BT hangszórót és egy átlagos telefont tölteni egyszerre, akkor minimum 29 W teljesítményre lesz szükségünk, ugyanez 3 db tablet esetében már 56 wattot jelentene. Tehát ha tudjuk a célt, akkor olyan töltőt kell választanunk, ami tud akkora teljesítményt leadni, amire szükségünk van. Fontos továbbá, hogy a töltőknél átlalában megadják a portonkénti teljesítményt is, ami rendszerint nagyobb, mint az összteljesítmény leosztása a portok számával. Konkrét példa: van egy 40 W-os összteljesítményű, 4 portos töltőnk, portonként 2, 4 A-es maximum áramerősséggel 5V-on.
A 4. lépés, hogy az autód és a háztartásod kapacitásának tudatában kiválasztod azt a töltőt, amely legalább minimálisan meghaladja mind a kocsid, mind a lakásod teljesítményét. Töltőt tekintve érdemes felültervezni, mert a teljesítménybeli különbségeket nem mindig hűen tükrözi az ár. Érdemes hosszabb távon gondolkodni és "eggyel nagyobb töltőt venni". De mi is az eggyel nagyobb? Milyen töltők vannak egyáltalán? Teljesítmény szerint az alábbiak: 3, 7 kW-os; 7, 4 kW-os; 11 kW-os és 22 kW-os. Ez mindig a maximális teljesítményt mutatja, ebből lehet kisebbet ""varázsolni"". Például egy 22 kW-os töltő üzemelhet akár 11 kW-osként vagy 7, 4 kW-osként is. De nézzük egyenként a teljesítményeket! 3, 7 kW-os (1 fázis, 16A) töltő vásárlása teljesen felesleges, ezt egy erősebb konnektoros töltőkábel is tudja nagyjából féláron. Egy 50 kWh-s akkumulátort így feltölteni 0-ról 100%-ra ezzel a 16A-es áramerősséggel kb. 15 óráig tart (10% töltési veszteség mellett). Ha tudod, hogy csak 1 fázison 16A-ed van és ennél nem is szeretnél többet áldozni a töltésre, akkor egy konnektoros mobil töltő(kábel); egy erős konnektor és egy friss vezeték, amire be kell ruháznod.
Innentől már csak az lehet a kérdés, hogy milyen típust válasszunk? Ez persze mindig attól függ, hogy pontosan mire is van szükségünk, hány eszközt fogunk tölteni, vagy akár autónkban milyen szivargyújtó csatlakozás van? Például kevesen tudják, hogy a BMW-ben mélyebb kialakítású a csatlakozó, ezért, ha egy olyan töltőt veszünk, ami rövidebb nyakkal lett kialakítva, nem biztos, hogy érintkezni fog, oda inkább egy tipikusan hosszabb kivitelt ajánlunk a kontakt hibák elkerülésének érdekében. Számít, az, hogy iPhone, Android, vagy Windows készülékem van? Egy gyárihoz hasonló minőségű, jól kialakított eszköz esetén ezt nem jelenthet akadályt. Míg az olcsóbb kategóriában előfordulhatnak kompatibilitási problémák, ezeknél a termékeknél már nem. Csupán arra kell figyelnünk, hogy a kinézett autós töltő alkalmas-e az eszközünk töltésére, illetve a leadott áram elegendő-e, vagy adott esetben ne legyen túl sok… Ma már több olyan autós töltő is kapható, melynek több USB csatlakozása különböző áramerősséget ad le, így biztosítva számunkra a lehető legsokrétűbb felhasználás lehetőségét.
A másik a csepegtető töltés, amely akkor nagyon hasznos, ha az akkumulátortöltő nagyon kis mennyiségű áramot bocsát ki a csatlakoztatott akkumulátor számára. Ez egy alapvetően lassú folyamat, de aranyat ér például az olyan akksik esetében, amelyek ritkán vannak használatban. A harmadik az intelligens töltés, amely képes szabályozni a töltés típusát, sőt, az akkumulátor töltésének sebességét is. Ebbe beletartozik az is, hogy e típusú töltők esetében a folyamat alacsonyabb áramerősségű töltöttségre kapcsol abban a pillanatban, amikor az akksi elérte a 100%-os töltöttséget. Ezáltal fenntartja az akkumulátor töltöttségi szintjét anélkül, hogy a szerkezetet túltöltené vagy megrongálná. Milyen típusú akkumulátor töltőt vásároljak? Alapvetően kétféle típust különböztetünk meg e töltők világában. Az egyik az úgynevezett trafós akkumulátor töltő, amely tulajdonképpen klasszikusnak számít a kategóriájában. Éppen ezért sokan úgy vélhetik, maga a technológia elavult, pedig ez a legkevésbé sem igaz.