Mivel a medvehagyma kizárólag tavasszal elérhető, célszerű eltenni belőle télire is, hogy egész évben élvezhessük az ízét, gyógyhatását. A medvehagyma illik a halételekhez (beletehetjük a sülő hal hasába) és a sajtos ételekhez (különösen kedvelik a kecskesajt készítők), emellett nagyszerű fűszere a tejszínes mártásoknak. A nagyobb medvehagyma leveleket megtölthetjük például darált hússal, ahogy a káposztát, vagy a szőlőlevelet. Érdekesség, hogy a medvehagyma nektárjából a Mecsekben mézet is készítenek, ami a régió igazán különleges hungaricum terméke barnás színével, pikáns ízével. A medvehagyma tartósítása A medvehagyma számos módon tartósítható, eltehető télire, azonban nem minden esetben marad meg a növény gyógyhatása. Más fűszerekhez hasonlóan kiszáríthatjuk (aprítva, vagy egészben), eltehetjük sóval összekeverve, vagy olajban is, de az a legjobb megoldás, ha lefagyasztjuk. Mindenképpen tartsuk észben, hogy a medvehagyma íze és állaga a fagyasztás után, kiengedve sosem lesz olyan, mint a frissen leszedett zöld esetében – azonban gyógyhatását így őrizhetjük meg a legkönnyebben.
1 cs. fagyasztott leveles tészta 1 nagy marék medvehagyma 1 db tömlős sajtkrém 10 dkg trapista sajt Medvehagymás csiga A leveles tésztát, ha kiengedett, 3 darabba vágom. Elnyújtom jó vékonyra, megkenem sajtkrémmel, rakok rá egy réteg medvehagymát(egészben), feltekerem szorosan és kisujjnyi széles csigákra vágom. Sütőpapírra teszem, megszórom reszelt sajttal és 10-15 perc alatt pirosra sütöm. Ezt megismétlem a másik két darab tésztával is és már van is egy rakat finomságom! Olcsó, egyszerű, finom! vega sós sütemény
Az sem mindegy, hogyan szedjük le a medvehagymát, hiszen célunk és érdekünk, hogy a növény a következő évben is kihajtson, virágozzon és szaporodjon: egy-egy tőről csak a medvehagyma leveleinek a felét szedjük le, így tud majd virágozni és elszórni a magjait, hogy szaporodhasson. Ha nem vagyunk elővigyázatosak és erre nem figyelünk, könnyen lehet, hogy megrongálunk egy gazdag medvehagyma termő területet. Vigyázat: könnyű összetéveszteni két mérgező növénnyel! A gyűjtés során sosem árt óvatosnak lenni, hiszen nem csak a medvehagyma indul növekedésnek márciusban! Ilyenkor hajt a májusi gyöngyvirág és az őszi kikerics is, amelyeket könnyű összekeverni a medvehagymával - azonban ezek elfogyasztásával súlyos, akár életveszélyes mérgezésnek tehetjük ki magunkat és családunkat, ugyanis ezek a növények teljesen alkalmatlanok emberi fogyasztásra. Amennyiben nem vagyunk biztosak abban, hogy melyik növényt találtuk meg, az ellenőrzés legegyszerűbb útja az, ha megszagoljuk azt. Vegyünk le egy levelet a tőről, morzsoljuk össze, míg levet nem ereszt, majd vegyünk "szagmintát".
(össznézettség: 88, mai nézettség: 1)
Szeretem ezt a receptet, egyszerű és finom ötlet. Hozzávalók: Tészta 60 dkg finomliszt, 1 tojás, 0, 5 dl olaj, 3 dl langyos tej, 42 g élesztő, 1 kk cukor, 1 1/2tk só 240-300g mascarpone émsajt 1 csokor medvehagyma 1 tojás a tetejét lekenni sajt, napraforgómag, szezámmag a szóráshoz Elkésztés A tésztát jól kidolgozzuk, hagyjuk megkelni. 3 cipóra osztjuk. Szétsíkároljuk –Kisodorjuk, lekenjük a sajttal, megszórjuk az apróra vágott medvehagymával. 8 cikkre vágjuk és feltekerjük a nagyobbik végétől. Lekenjük a tojással, tetszés szerint megszórjuk a tetejét és 180 fokon 20-25perc alatt szép pirosra sütjük. Jó étvágyat! Helena Vaclavik receptje A tökéletes kakaós csiga titka! Ha így készíted nem folyik ki a töltelék! Mit süssünk? Süssünk házi sütit együtt »»»
Hozzávalók: 25 dkg liszt 10 dkg vaj 3-4 ek tejföl 2 kk só 1 kk sütőpor A krémhez: 10 dkg natúr krémsajt 10 dkg füstölt krémsajt ¼ kk őrölt feketebors só szükség szerint egy csomag medvehagyma apróra vágva Összegyúrjuk a tésztához valókat, majd összekeverjük a krémet. A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, egyenletesen elkenjük rajta a krémet. Szorosan feltekerjük, és egy-két órára a hűtőbe tesszük, hogy jól összeálljon. Amikor kivesszük, felszeleteljük, sütőlapra tesszük, és aranyszínűre sütjük. Még több receptért lájkold a facebook oldalam. Tanfolyamaim VEGETÁRIÁNUS ÉLMÉNYFŐZÉSEK EXKLUZÍV – 2022. október 22. Szezonális indiai ételek MEGTELT 2022. november 5. Ízek, imák, India 1. Alapok és a fűszerek használata MEGTELT 2022. Ízek, imák, India 2. Főételek, sabjik 2022. november 12. Ízek, imák, India 7. Indiai vegán konyha 2022. Ízek, imák, India 6. Gyorsan elkészíthető wokos ételek 2022. december 3. Indiai reggeli EXKLUZÍV – 2022. Karácsonyi ünnepi menü 2022. december 10. Ízek, imák, India 4.