Halálfélelme volt, nem gondolta, hogy 50 évesen összejöhet. Nemrég számoltunk be róla, hogy a januárban 50. életévét betöltő Nagy Kriszta Tereskova gyereket vár. A művész egyébként néhány hete a közösségi oldalára posztolta a hírt, így tudatta a dolgot az apával, miután számára is kiderült a dolog. Tereskova most a Reggeliben mesélt a terhességről és többek között azt is elmondta, hogy mit érez most és párjával hogyan sikerült összehozniuk a babát. Halálfélelem, teljes rémület, mert régóta úgy definiáltam magamat, hogy én nem vagyok alkalmas erre. Az volt, hogy rábeszéltem őt, hogy játsszuk azt, hogy akkor ma nem védekezünk és mondja a szemembe, hogy kisbabát szeretnék tőled, hiszen úgyse lehet baj, kétszáz évesen… és akkor egyből egy beszaladt. Utána amikor megtudtam, mondom úristen, meg fog ölni a csávó. 200 gyereket csinált már, akivel szerelmeskedik, állandóan terhes lesz – magyarázta Tereskova, aki tudja, hogy elhamarkodta a bejelentést. Ezt is elrontottam, én még nem vagyok az első trimeszteren túl és még a genetikai vizsgálaton sem vagyok túl.
↑ Tereskova adatlap - MegjegyzésekSzerkesztés ↑ A Petőfi Irodalmi Múzeum névterében a születési évnek 1969 van megadva. [2] ForrásokSzerkesztés Bordács Andrea: Nagy Kriszta. artPortal. (Hozzáférés: 2021. október 2. )További információkSzerkesztés Földes András: Már megint pinát festettél? Index, 2007. március 5. Hamvay Péter: Tereskova pornófilmbe öltözött az egykori bőrgyárban. Népszava, 2007. március 5. Oltai Kata: Újra kortárs festőművész vagyok! Avagy az F betűs szó továbbra is tilos. Stílus Magazin, 2007. április Tatai Erzsébet: Neokonceptuális művészet Magyarországon a kilencvenes években. Praesens, 2005 Sturcz János: A heroikus ego lebontása. A művész teste, mint metafora a magyar művészetben a nyolcvanas évek közepétől napjainkig. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2005 Tatai Erzsébet: Ami személyes és ami…, Új Művészet, 2000/5. Hemrik L. : "az ómega és az alfa, Élet és Irodalom, 2000. március 3. Kozma Zs. -Nagy G. : Igenek is meg nemek is, Műértő, 1999/12. Blaumann E. : Trend a lelke mindennek, Digitális pillantás.
Imádtam Andy Warholt, ahogy most is, és bevillant az ikonikus, hat darab Elvisből álló műve. Még gyerekcipőben járt akkor a Photoshop, és a művészek közül is csak páran használtak printet. Nehezen és nagyon költségesen gyártódott le ez a sorozat, mindennek háromszor kellett nekifutni. Borzasztó volt, mintha az istenek is összeesküdtek volna ellenem. A szállításkor még az autó is lerobbant a Lánchídon. Legszívesebben bedobtam volna a képeket a Dunába, annyira gyűlöltem már a végén. Aztán a Kiscelli Múzeumban az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem szabad a falba szöget verni, mert műemlék. Csinálni kellett nekik egy nagy fakeretet, ami megtartotta őket. Nagyon ideges voltam, hogy ennyi pénzt elpazaroltam, és semmi sem akar sikerülni. Azt mondtam: ha valaki adna kétszázezer forintot, amit elköltöttem erre a munkára, azonnal megszabadulnék tőle, ezért lett a címe 200000 HUF. Tíz-tizenöt évet állt a falnak fordítva, nem kellett senkinek, aztán egy szép napon egy angol kurátor beválogatta egy kiállításba a Műcsarnokban, ahol meglátta Geszti Péter, aki végül megvette.
Nem érhetett hozzám senki, öt évig teljesen elzártam magam a külvilágtól. Máig nem tudom megmagyarázni, hogy istenigazából miért történt ez. Saját műtermet rendeztem be magamnak távol a lakásunktól, és reggeltől estig dolgoztam. Felkérést kaptam a Deák Erika Galériától, minden idegszálammal arra készültem. Teljesen új festői modort találtam ki, amit azelőtt nem csináltam. A műveken üresség, fájdalom, minimalitás és maximális önmagammal levés van. Ez volt a helyzet. A művön a lány önmaga van, önmagával s önmagának szerez valami kis örömet, önmaga döntése folytán. A sorozat többi része ebből a korból mind a fájdalomról, az egyedüllétről és a halál közelségéről szól. Szőnyeges, 2018Az önkéntes magány idején, hosszú éveken keresztül éreztem, hogy az ember igazából mindig egyedül van; akkor is, ha együtt él a szerelmével, a családjával. Az egyetlen elviselhető egyedüllét számomra az önmagammal való egyedül levés volt. Akkortájt találtam egy társat, akivel jó volt együtt lenni. És az Isten volt.
Amikor 2011-ben átköltöztek a Bartók Béla útra, pillanatok alatt az akkoriban kialakuló, új kulturális negyed fontos szereplőivé váltak. A mostani kiállítás méltó emléket állít ennek a húsz évnek. Tovább a tartalomhoz A Godot Galéria 20 éves jubileumi kiállítása2019. 09. 06 – 2019. 10. 12. Abafáy-Deák Csillag: Love never, vagy inkább ever? Kölüs Lajos: Vitriol és cukor Tovább a tartalomhoz Érteni a világ természetét – Egyedülálló életművekből kínál válogatást a jubileumi kiállításHúszéves fennállását ünnepli idén a Godot Galéria. "Emlékszem, nyolcéves voltam. Apám önálló kiállítása nyílt a Godot Galériában a Madách téren. A szóban forgó kiállítás megnyitója volt a galéria nyitóeseménye is. Én teljesen el voltam varázsolva a helyszíntől, a sok embertől, a különleges atmoszférától, ami körülölelt akkor. Nem sokkal később, már az ablakból szónokoltam a zsúfolásig… Tovább a tartalomhoz Tereskova: Remélem, a legeslegvégén mennybe megyekNagyinterjú Nagy Kriszta Tereskova x-T-vel, rengeteg csúnya szóval.
Először az 1989-ben alakult és az első űrhajósnőről elnevezett Tereskova (ez egyben előadói neve is) alternatív rockegyüttes énekeseként tűnt fel. [5] A tudatos zenei amatőrséghez szókimondó, trágár szövegek járulnak, melyeket áthat a szabadságvágy és a humor. 1995-ben az U. F. O. című videófilm társrendezője, egyik főszereplője, a filmzene énekesnője. Képzőművészeti tevékenységének első darabja a 200000 Ft című fotósorozata, melyen Rubens Bundás Vénuszát megidézve, a kebleit felfedő XX. századi Vénusz hat fotón különféle mellvariációval látható. A következő munkája a Lövölde téri óriásplakát, amelyen a fehérnemű reklámot imitáló fotót a Kortárs festőművész vagyok felirat kiszakítja a szokványos látványkeretéből. Tereskova rajzai és leghagyományosabb olaj/vászon technikát alkalmazó festményei is sajátos expresszív világot jelenítenek meg, melyekben a szöveg és a kép egyaránt fontos. Gyerekes írással naplótöredékszerű mondatok kerülnek a gyerekrajzokhoz hasonló festményekre, rajzokra. Egyéni kiállításaiSzerkesztés 1998 Első retrospektív kiállításom.