A térképen kék nyomvonallal Ürömöt is ki lehetne kerülni, ha nem nőtt volna össze Pilisborosjenővel, így a 10-es utat célzó, 11-esről az elkerülő által beömlő forgalom, nem fojtogatná tovább a települést míg át nem adják az M0-s északi szakaszát. Nem tudom mennyire lehet opció esetleg egy alagút… Szentendrének szintén vannak elkerülő tervei mely a Budakalászt elkerülő 1108. számú út 11. -es felőli oldalából indulna ki, majd Szentendrét nyugati irányban körbefutva, egy Pismány alatti alagúton keresztül érne vissza a 11-esbe – a Határcsárdai komp környékén. Ennek a kétszer két sávos főútnak, jelenleg szinte semmi realitása nincs, mert tervek ugyan vannak, de forrás nem áll rendelkezésre. Hasonlóan forráshiányos, ráadásul sokkal kuszább a Szigetmonostornak Megyeri híddal kapcsolatban járó közúti kishídja is. A Szentendrei és Pomázi tervek szerint az autóshíd gyakorlatilag a 1108-as Budakalászt elkerülő út folytatása lenne – térképen sötét lilával jelezve – azonban ennek nem csak forráshiány, de természetvédelmi és vízbázisvédelmi akadályai is fennállnak jelenleg.
Arról nem is beszélve, hogy ugyan a szigetmonostori népszavazáson a szavazók több mint 80%-a támogatta az autóshidat, azt a helyiek és a szigeti településen élők is csak és kizárólag engedélyhez kötött használattal tudják elképzelni, a 11-es főútvonalnak még véletlenül sem lehet elkerülője a Szentendrei-szigeten. Szerény véleményem szerint, Szentendre vélhetően már annak is örülne, ha a szigetről ingázó személygépjárművektől megszabadulhatna. A sötétlila útvonal mentén, valamivel északabbra egy világosabb lila hídhelyszínt is feltüntettünk, mely egyrészt a Szentendrei tervektől eltérően Szigetmonostor jelöl a helyi építési szabályzatában, másrészt a bíróság által jóváhagyott környezetvédelmi előírásokban is ez a helyszín szerepel – ezzel kapcsolatban nyert a település pert 2015-ben. Ez utóbbi hellyel kapcsolatos érdekesség, hogy nemrégiben napvilágot látott Szentendrei tervek szerint ott irodaház épül… Ugyancsak a Szentendrei-szigetet érinti az EuroVelo6 nyomvonala – a térképen zölddel jelölve –, mely Dunabogdány és Kisoroszi közt átívelő gyalogos és kerékpáros hídon érkezne a Szentendrei-szigetre, majd észak dél nyomvonalon, gyakorlatilag a Sziget út mentén végig, Szigetmonostor és Szentendre között épülő szintén gyalogos és kerékpáros hídon hagyná el azt.
A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és mindennap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket. Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, támogassatok bennünket! Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk számotokra! Hirdetés Személyi kölcsön kalkulátor Személyi kölcsön kalkulátor
Fotó: Fazekas István Tehát ha például kelet felől, az M3-asról érkeznek, akkor a 10-es utat használják és terhelik, majd átvágnak a piliscsabai és tinnyei természetvédelmi területen, hogy azután Únynál ismét sztrádára állhassanak. A hatóságok ennek az egérútnak az egyik, piliscsabai ágát nem hagyták jóvá. A közmeghallgatáson érződött, hogy ez némi elbizonytalanodást okoz a tervezők körében is. Képviselőjük, Komjáti Péter úgy fogalmazott, hogy "ha az elkerülő út nem valósulhat meg, az nyilvánvalóan változást jelent". Világos volt ugyanakkor, hogy pillanatnyilag a kormány részéről nagyobb a nyomás abba az irányba, hogy márpedig az M100-as és a 10-es út között kapcsolatot kell létesíteni. "A jelenlegi megbízói igény szerint a 10-es útra bekötést tovább kell vizsgálni" – tette hozzá Komjáti, elismerve, hogy a másik megoldás az lehetne, ha a megbízója mégis előbb, azaz legalábbis párhuzamosan építtetné meg az M10-est vagy az M0-s nyugati szektorát az esztergomi autópályával. Egyelőre azonban erről szó sincs, hiszen januárban Varga Mihály pénzügyminiszter személyesen tájékoztatta Facebook-oldalán a választóit, hogy megmenekültek az M0-s rémétől.
A kormány nem rég jelentette be, hogy újra biztosítja a projektre szükséges forrás hiányzó részét, melyet egyszer már megkapott a projekt, majd átcsoportosították vélhetően a nyomvonal egyeztetések elhúzódása miatt. A végleges nyomvonal még ma sem ismert, a Szentendre és Szigetmonostor közt épülő hídra pedig két variáció is napirenden van. Szentendre a belvárost preferálja, míg Szigetmonostor képviselő-testülete a Határcsárdát – reménykedve abban, hogy azon mentő és tűzoltó is átjöhet, majd később a követelt közúti hídként is funkcionálhat. Igaz, minden lakossági felmérés Szentendre belvárosi terveit támogatja. A térkép rákattintással nagyítható:
Azonban az engedélyeztetés miatt 2023 előtt várhatóan nem kezdődhetne az építkezés megkezdése, az alagutakkal tűzdelt szakasz pedig 2026-ra készülhetne el. Ezzel szemben az M1 és Esztergom közötti út környezeti hatástanulmányát már 2016-ban elkészítették. 2018 januárjában 1, 9 milliárd forintért a Constreal Mérnökiroda Kft. nyerte el a szerződést a környezeti hatástanulmány, az engedélyezési és a kiviteli tervek elkészítésére. Minderre 19 hónapja van a cégnek, így az idei év végére elkészülhet. Ezek alapján az M100-as akár 2020-ban is elkezdhetik építeni, az átadás 2022-2023-ra tehető a NIF tervei szerint. Nagyjából 100-150 milliárd forintra becsülhetőek a költségek – írja a G7. A portál szerint Az M100-as csak akkor lehet igazán az M0 alternatívája, ha megépül Kesztölc és Budapest között az M10-es néven tervezett út, kiváltva a számos településen át vezető, rendkívül túlterhelt 10-es utat, és megépül a 10-es út és a 11-es út közötti M0 szakasz. Bár az országos területrendezési terv térképéről eltűnt az M0-s nyugati szektora, a területrendezési tervben továbbra is ott van még a legújabb módosítás szerint is.
Belátható időn belül bezárul az M0-ás körgyűrű: a tervek szerint 2022-re megépülhet a Megyeri-híd budai hídfőjétől az M1-es autópályáig tartó pályaszakasz is. Hogyan hat az érintett települések ingatlanáraira a beruházás? Ma még óriási eltérések vannak a négyzetméterárakban: Telkiben 430 ezer forintos, míg a tőle alig 7 km-re fekvő Perbálon 160 ezres négyzetméter áron kapható ház. A budai körzet kedvelt és felkapott, javarészt zöldövezeti, családi házas lakónegyedeit közvetlenül érinti a hír, hogy a Nemzeti Infrastruktúrakezelő Fejlesztő (NIF) Zrt. előkészíti az M0-ás autóút nyugati szektorának megépítését. A fővárost tehermentesítő elkerülő út eddig hiányzó, 20 kilométeres, 2×2 sávos gyorsforgalmi szakasza a nyomvonaltól függően 5-10 kilométeren alagútban fog vezetni. A hírek szerint a nyomvonal kiválasztása után még idén kijelölhetik a kivitelezőt, és a beruházás 2022-re befejeződhet. "Amennyiben valaki az M0-s újonnan épülő szakasza környéken tervezi ház vásárlását vagy áll építkezés előtt, nem árt, ha a szokásosnál is alaposabban tájékozódik az útépítési tervekről" – figyelmeztet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Kereshető irányítószám település alapján, település és utcanév alapján vagy utcanév lista irányítószám alapján.
12 M9 Vasvár Nagykanizsa közötti autóúti szakasz KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
Üröm és Budakeszi – jócskán nőhetnek az árak Kedvező hatás várható azokon a településeken, amelyeket az M0-ásnak köszönhetően lehet majd megközelíteni, ugyanakkor az autóúttal járó zaj- és környezetterhelés elkerüli majd őket; vagy éppen a most áthaladó járműáradattól szabadulnak meg végre. Ezeken a tájakon az ingatlanárak dinamikus emelkedésével lehet számolni. Tipikus példája ennek Budakeszi, ahol az OTP Értéktérképe szerint a négyzetméterárak a 2016-os 295 ezer forintról idénre 315 ezerre szöktek fel, a tendencia vélhetőleg nem is fog alábbhagyni. Ahogy Ürömön is már jócskán meghaladják a tavalyi négyzetméter-átlagárakat, átlépve a négyszázezres határt. Természetesen lesznek olyan településrészek, tájak is, amelyek nem minden tekintetben járnak jól. Az M0-ásra felvezető alsóbbrendű utakon megnövekedhet a forgalom. A leendő autóút nyomvonala mentén, vagy az arra rálátó telkeken minden védőintézkedés ellenére növekedhet a zajterhelés. Az alagutak nyilván kedvező megoldást jelentenek ebből a szempontból, de azoknak is vannak kiszolgáló létesítményei, például szellőző kürtői.