A LOT mindezek mellett a román Aeronews információi szerint Budapest és Szöul között is tervez járatokat indítani a jövő év során, ami egy újabb Dreamliner gépet hozhat Ferihegyre. Amerikát követve az elkövetkező évek során Ázsia felé indulhat el több új járat, mely szintén nagy számban tartalmaz olyan városokat, ahol a potenciális utasszám és nemzetgazdasági érdek lehetővé teszi új légi járat létrehozását. Ennek első járata a Budapest-Sanghaj között jövő június elejétől közlekedő China Eastern Airlines járata lehet, melyet a légitársaság Airbus A330-as típusú repülőgépeivel tervezi üzemeltetni. A járatról azonban egyelőre még hivatalos menetrend és indulási időpont sem jött ki, de mindeközben már további járatokról is lehet hallani Csengtu és Csunking felé. 2019-ben újra lesz First Class osztályt biztosító légitársaság Budapesten, hiszen az Emirates február 1-től újra három osztályos 777-es gépeket küld Budapestre. A China Eastern mellett a Turkish Airlines indíthat különleges menetrendszerinti járatot az indiai Mumbai városa felé.
Egyszerre négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között a 2018/19-es téli menetrendi időszakban. Az easyJet heti két alkalommal, hétfőn és pénteken indít járatot London Southend repülőterére, és ugyanezen a napokon repül majd Manchesterbe is. (Nyilván a manchesteri fociklubok magyarországi híveinek nagy örömére. ) A Wizz Air heti három járatot indít Doncaster/Sheffield repülőterére, a lila-kék festésű gépek a hét első, harmadik és ötödik napján közlekednek. Slágergyanús a LOT lengyel légitársaság London City repülőterére közlekedő budapesti járata is, amely hétfőtől szombatig minden reggel és minden este, azaz heti tizenkét alkalommal repül a brit pénzügyi világ központjában fekvő repülőtérre. A járatot a brazil gyártmányú Embraer típusú, két hajtóműves gépekkel tervezi a lengyel légitársaság, mert ezek alkalmasak a rövid, mindössze másfél kilométer hosszú futópálya igénybevételére, a Temzén kialakított repülőtéren. Tipikus nyaralójárattal indul a Wizz Air az izraeli Ovda repülőterére, ahonnan könnyen elérhető az Akabai-öböl partján fekvő Eilat, a Sínai-félsziget déli részén.
Továbbra is stabil és nyereséges a HungaroControl gazdálkodása 2016. június 13. A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2015-ben is nyereséges gazdálkodást folytatott. A társaság vagyoni helyzete stabil, az elmúlt évet 35 milliárd forintos árbevétellel zárta. 2015 rekordévnek számít: a HungaroControl történetében először lépte át a magyar légtérben kezelt repülőgépek száma a 700 ezret (755. 418 db). A forgalom közel 12%-os növekedése egy hónapnyi munkával jelentett nagyobb kihívást a légiforgalmi irányítók számára. Ha ehhez hozzáadjuk a Koszovó feletti magas légtérben irányított több mint 67 ezer gépet, 2015-ben több mint 820 ezer járat biztonságos közlekedését garantálták a magyar légiforgalmi irányítók. A társaság éves beszámolóját a napokban hagyta jóvá a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Újjávarázsolva tűnt fel a Malév Tu-154-es típusú repülőgépe az új móló egyik állóhelyén, melyet az Aeropark bocsátotta a reptér részére ideiglenesen azért, hogy sikeresen vigyék véghez az új utashídak kezeléséhez kapcsolódó oktatási feladatokat. Ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B Terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a pier B-t. A jövőben ebből az épületből szolgálják ki a nem-schengeni irányokba induló járatokat, így például az Észak-Amerikába vagy a Perzsa-öböl térségébe tartó széles törzsű, interkontinentális repülőgépeket. A sűrítéssel kapcsolatos korábbi februári engedélyezés után, most már a foglalási rendszerben is megjelent az Ukraine International Airlines Kijev Boriszpili repülőtere és Budapest között naponta közlekedő második UIA járatpár. Az új járatot azonban pár hét után kivették a menetrendből. Több mint 1100 futó vett részt a Budapest Airport immár 6. Runway Run elnevezésű jótékonysági futóversenyén.
Az eddigi tapasztalatok alapján mindez tovább csökkenti a repülőgépek üzemanyag-felhasználását és a károsanyag-kibocsátást. Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Honvédelmi Minisztérium 2017. március 28. Hivatásos katonák vezénylésének folytatásáról és a polgári-katonai léginavigáció további fejlesztéséről állapodott meg a Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl 2017. március 8. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utas- és teheráru-forgalmának dinamikus fejlődésével összhangban a Budapest Airport nagyszabású modernizációs programot indított, amelynek keretében számos ponton megújul a repülőtér és környezete. Nemzetközi innovációs díjat nyert a HungaroControl 2017. február 9. A "Felelős és a környezet fenntarthatóságára irányuló innovációk" kategóriában Nemzetközi Minőség-Innováció díjat nyert a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. Az Európai Minőségügyi Szervezet elismerését a magyarországi szabad légtérhasználat megtervezéséért és bevezetéséért ítélték oda a HungaroControlnak.
Március 10-étől szerdától járataink a tanszünetben érvényes menetrend. A módosítások általában 3-5 nappal az érvényességük kezdete előtt kerülnek be az adatbázisba az esetek többségében minden hónap végén. Hétfő 0700 – 1900. Catania Taormina Milazzo Zaragózába Ortigiába Giardini Naxosba Palermóba Ragusába Marini di Ragusába és egyéb szicíliai üdülővárosokba is. Az önálló labor feladat a Liszt Ferenc Nemzetközi reptér menetrendjének kezelése iPhone-ra. Az összes új 2022-as budapesti fapados járat egy cikkben. 1087 Budapest Könyves Kálmán körút 54-60. Szerda 0700 – 1900. The line currently runs between the Budapest Ferenc Liszt International Airport and the Deák Ferenc tér city centre. Route 100E or Airport shuttle bus is a bus route in Budapest. A Catania nemzetközi repülőtérről transzferrel taxival eljuthatunk például a következő szicíliai városokba. A BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány. Kedd 0700 – 1900. Kedd 0700 – 1900. The shuttle line was suspended on 1 April. Ennek megfelelően a járművezetői jegyértékesítés továbbra is szünetel.
Ennek köszönhetően augusztus 2-től a hét négy napján (hétfő, kedd, csütörtök, szombat) a napi két járatpár mellé egy harmadikat is berakott a menetrendjébe a légitársaság. Július Az egyik legrégebbi, de a mai napig is működő légijáratok közé tartozik a Polskie Linie Lotnicze - LOT légitársaság által üzemeltetett Varsó-Budapest útvnal, mely idén július 1-jén ünnepelte elindításának 80 éves évfordulóját. Az első LOT Varsó-Budapest járat 1938. július 1-jén a Budapesttől délnyugatra található Budaörsi Repülőtéren szállt le. A járatokat a LOT Junker Ju-52-es típusú repülőgépei repülték, melyeken 15 utasnak jutott hely. Újabb történelmi csúcsot dönthet a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma az idei év során, hiszen a 2015-ös 10 milliós határ átlépését követően a légiközlekedési statisztikákkal foglalkozó elemzése szerint, már az a idei évben átlépheti a 15 milliós határt a repülőtér éves utasforgalma, amennyiben a növekedési ütem az év hátralévő részében nem csökken. Nem nagyon lehet Budapest-Bangkok légi járatra számítani az elkövetkező években, hiszen a legnagyobb esélyesnek kiáltott Thai Air Asia X első európai járatai Budapest helyett Bécsben, Prágában és Stockholmban fognak leszállni 2019-től.
munkamenet saját cookieControll Feladata a süti beállítások megjegyzése 365 nap cookieControlPrefs _ga 2 év Harmadik fél _gat 1 nap _gid cX_G cX_P cX_S evid_{customer_id} 90 nap evid_v_{customer_id} evid_set_{customer_id} Preferenciális sütik: A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (;) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni. Preferenciális sütik listája: newsvote_ Cikkre való szavazás rögzítése 30 nap Hirdetési célú sütik A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Márpedig ha egy reggeli járat 15 perces csúszással indul, az a nap végére akár 40-50 perces másodlagos késést okozhat az adott társaságnál a nap végére. Ezt pedig csak a hatékonyság növelésével lehet kiküszöbö túlárazva Ferihegy visszaszerzéseÉppen a Budapest Airport 2005-ös privatizációja mutatta meg, hogy a cég valódi értéke gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Akkor harmincszoros EBITDA-szinten vették meg, most 18-as szorzóval vásárolnák vissza.