Iratkozz fel hírlevelünkre! Árakkal kapcsolatos információk:Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti árKiadói ár: az internetes rendelésekre érvényes árBevezető ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes árKorábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalonAktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Miről szóltak? Hát, leginkább arról, hogyan ne írjunk regényt. De tényleg, iszonyúan terjengős, se füle, se farka történetek voltak. Az első regényem egy 750 oldalas epikus fantasy volt, amit két hónap alatt írtam. Akkoriban jelent meg egy nagyon népszerű regény, amit elolvastam, és arra gondoltam, ha ezt kiadják, akkor nekem is meg kéne próbálnom. Aztán rájöttem, hogy annyira nem is egyszerű regényt írni. Nem találtam még meg a saját írói hangomat, és egy főhős sem ejtette igazán rabul a szívem, márpedig ha téged nem érdekel, hogy mi lesz a főszereplővel, akkor az olvasót se fogja. Egyébként a Vörös lázadással sem volt sokkal könnyebb a dolgom, 25-30 ügynök is visszadobta, aztán hirtelen négy ügynök is visszajelzett egy héten belül, hogy érdekelné a regényem. Akivel végül leszerződtem, huszonnégy éves volt, nagyjából velem egykorú, akárcsak a szerkesztőm. Még egy-két hónapot eltöltöttünk a szerkesztéssel, aztán kiküldte az ügynököm, és viszonylag hamar, pár héten belül érkezett is rá visszajelzés, de nagyrészt young adult kiadóktól, akik viszont elég komoly változtatásokat akartak.
Darrow nagy utat jár be, megannyi barátra, és ellenségre tett szert. Kedvenc szereplőm a könyvből Sevro, de ezzel talán nem leszek egyedül, és Sakál, mert bírom a negatív karaktereket. Amit a végén művelt a késsel, azzal belopta magát a szívembe. :D Ez sem egy leányregény, mert van benne bőven véres jelenet, intrikával, és fordulatokkal megtűzdelve. Örülök, hogy elkezdtem a sorozatot, nálam majdnem ötösre vizsgázott, és tudom, hogy a következő részek még jobbak lesznek, talán az egyik ott már kedvenc is lesz, már ez is majdnem az lett. Pierce Brown megmutatta, hogy káromkodás és szexualitás központisága nélkül is lehet jó könyvet írni. Persze a szarveretest ne nézzük, mert az alap fogalomnak számít ebben a kies jövőben. 9 hozzászólás_Eriii>! 2017. február 28., 20:49 Pierce Brown: Vörös lázadás 90% Ez eszméletlen volt. Egy jó párszor elhangzott a számból, hogy azt mondom egy dísztópiás sci-fi könyvre, hogy ez volt a legjobb, de szerintem Pierce Brown – Vörös lázadása viszi a prímet. Egyszerűen lehetetlen volt.
Izgalmak univerzumon innen és túl Pierce Brown tollából A Vörös Lázadás elképesztő fordulatok, hatalmas talányok, ellenállás, csaták és egy lehetséges felszabadítás színtere, amely eseményeknek a Mars ad otthont. A kritikusok szerint olyan, mintha a szerző a római mitológia és a Trónok harca találkozásából álmodta volna meg ezt a történetet. A Vörös Lázadás trilógia, valamint a Káosz évei című művek mindegyike egy egészen elképesztő sztori közepébe invitálja az olvasót, ahonnan nagyon nehéz szabadulni. Aki ugyanis egyszer Darrow mellé szegődött, többé nem tud szabadulni mellőle. Ki az a Pierce Brown? A harmincas, igazán fiatal amerikai író a Vörös Lázadás trilógiával robbant be a köztudatba, amellyel minden sci-fi rajongót azonnal levett a lábáról. Nemrég pedig megjelent a sztori folytatása is, a Káosz évei, amellyel még az eddigieknél is nagyobb népszerűségre tett szert. Elmondása szerint a trilógiát részben az Antigoné ihlette, később pedig még inkább késztetést érzett arra, hogy ne zárja le az Aranyak és Vörösek történetét, hanem még mélyebbre ásson benne.
A Vöröslázadás-trilógia hőseként felemelkedett Darrow-t mostanra sokféle névenismerik bolygószerte. Van, aki apának hívja. Más felszabadítónak. Megintmás hadvezérnek. S vannak, akik Aratónak. Ő azonban mindennek ellenéreismét fiatal fiúnak érzi magát, miközben nehéz szívével a sápadt kékbolygó felé zuhan vörös páncéljában, hatalmas seregével. A háborútizedik, Darrow életének harminckettedik évében járunk. Egy évtizeddel ezelőtt Darrow volt annak a forradalomnak a hőse, amitől azt remélték, hogy majd felszabadítja a Társadalmat. Béke ésszabadság helyett azonban végtelen háború dúl a világokban. Darrow-nakezért egy újabb, elkeseredett küldetésre kell most indulnia, mellyelkockára tesz mindent, amiért eddig harcolt. Továbbra is hisz abban, hogymegmenthet mindenkit, de vajon képes lesz-e arra, hogy közben neváltozzon át borzalmas szörnyeteggé? A különböző bolygókon átívelő útját ráadásul olyan új szereplőkfonják körbe, akik örökre megváltoztatják a sorsát: egy menekülttáborbólérkező vörös lány, aki olyan életet kap, amiről álmodni sem mert; egymegtört szürke ex-katona, akinek a galaxis legnagyobb értékét kellellopnia akár az élete árán is; és egy kitaszított arany trónörökös, akimentorával vándorol a csillagok közt, siratva azt a világot, amitDarrow eltörölt, de bízva a visszatértében.
De mi van akkor, ha az ifjú tanoncok rájönnek, hogy hiába nyújtják a legjobb formájukat, ha egyesek fele akkora erőbedobással is elérik céljaikat? Ki ellen fordulnak? Ki lesz a bűnbak? Az az egy biztos, hogy ez nem egy ifjúsági regény. Ennyi erőszakkal, kegyetlenséggel régen találkoztam már egy könyv lapjain. Mégis azt kell mondanom, hogy aki szereti az izgalmas, fordulatos történeteket, annak el kell olvasnia. Aki pedig szadista vágyait szeretné kiélni, annak inkább ajánlom a Szodoma százhúsz napját, de Sade márkitól. A Vörös lázadással azonban nem ér véget Darrow bosszúhadjárata! Az igazi kihívás az Arany háborúban vár hősünkre. Folytatása következik… ISBN: 978 615 5468 31 5 Agave Könyvek, 2014 Fordította: Török Krisztina Terjedelem: 424 oldal Bolti ár: 3380, - Ft A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva. Mások pedig így látják: – Profundus Librum – SFmag – #books #music (Összes olvasás: 411. Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
És erre még ezekkel sincs garancia. Ha a trilógia egy-egy részét röviden kellene egy mondatban bemutatnom, valami ilyen lenne:- Vörös lázadás: Görög-római mitológiába oltott kemény szociológia és politikai filozófia, leöntve Az éhezők viadala túlélési vetélkedős harcával. - Arany háború: Gigászi űrhadjárat, igazi darálás szünet nélkül, cselekményorgia politikai játszmával, amelyet egy Michael Scofield stratégiai zsenialitásával vívnak Darrow és ellenfelei. - Hajnalcsillag: Aprólékosan felvázolt dinasztiadöntögetés ötszáz oldalon keresztül, moralizálás a bukásról és felemelkedésről, hatalomról és dicsőségről. A karakterek nagyon jók, gondoljunk akár pozitív, akár negatív alakokra, bár a szereplők olyan összetettek, hogy kategorizálni őket ez alapján nem lenne egyszerű. Musztáng az intelligens és dögös arany, Narol a jószívű, látszólag ügyefogyott vörös nagybácsi, Roque a kifinomult barát, mind-mind az ember szívéhez nőnek. Darrow, alias Arató az egész trilógia alatt harcot vív az aranyakkal, a világgal és leginkább magával.
A második sci-fi amit életemben olvastam, és milyen jó, hogy elolvastam. :) Az ajánló szerint egy jövőben játszódó Éhezők viadala és mivel Suzanne Collins trilógiája nagy kedvenc, gondoltam miért ne adjak neki egy esélyt. Nos, az ajánló elég pontosan fogalmazta meg a könyv lényegét. Miről szól a könyv: több száz év múlva az emberiség meghódítja a Naprendszert. Élhető bolygóvá változtatja nem csak a Naprendszer új központjává váló Holdat, de a gázóriásokon kívül minden más bolygót is. Persze ez az emberiség már nem a Homo sapiensek társadalma, azért hogy "rend" legyen, és el lehessen érni mindazt a technikai fejlődést, ami egy ekkora projekthez kell, az embereket színkasztokba kényszerítették. Az adott kasztba tartozók fizikai megjelenésükben és genetikájukban is különböznek egymástól, így a kasztok között - elvileg - nincs átjárás. Az Aranyak (igen, így nagybetűvel) uralkodnak minden más Szín felett és a Vörösök képviselik a (szintén nagybetűs) Társadalom legalját (bár ez nézőpont kérdése, a Rózsaszínek szerintem rosszabb helyzetben vannak).