A növekvés és keletkezés élő folyamatából a csináltba tértek át. Nem akarták már többé az évszázadokon keresztüli organikus kifejlődést és érlelődést a megérettségig folytatni, hanem ennek helyébe - a műszaki gyártás mintájának megfelelően - a csináltat, a pillanat puszta termékét rakták. [... ] A liturgikus reform a konkrét kidolgozásában egyre jobban eltávolodott annak eredetétől, a liturgia legbelső lényétől. Az eredmény nem az újjászületés, hanem az elpusztítás. " - Gedenkschrift für Klaus Gamber, Simandron - der Wachklopfer - W. Nyssen 1989. ↑ Kurze kritische Untersuchung des neuen Ordo Missae 3. old ↑ Kurze kritische Untersuchung des neuen Ordo Missae 5. old ↑ Kurze kritische Untersuchung des neuen Ordo Missae 7. old ↑ New York Times, 1975 máj. 24. ↑ New York Times, 1976 jan. 5 ↑ Magyarok Nagyasszonya, A Szent X. Piusz papi Testvérület hivatalos magyar nyelvű kiadványa, 3. évf 3. szám ↑ A szentmise rendje magyarul, ↑ A Misekönyv a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban ↑ egyes helyeken az igeliturgia végén ↑ A kehely története Archiválva 2010. november 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, ↑ Cibórium, modern áldoztatók.
[7] A tridenti zsinat tanítása szerint ez a misztérium Jézus engesztelő áldozata. [8] A második században terjedt el a negyedik elnevezés: Eukarisztia. Jelentése: hálaadás, és Jézusra megy vissza, aki hálaadó imádság keretében változtatta át a kenyeret és a bort. Ezért kezdték az egész misét Eucharistiának, hálaadásnak hívni. Később az átváltoztatott kenyeret és bort együtt hívták Eucharistiának. A mai szóhasználatban az Eukarisztia az Oltáriszentséget jelenti. Az első század vége óta használatos az áldozat elnevezés. [9] A szentmise, mint áldozat a) ételáldozat b) hálaadó-áldozat c) áldozati cselekedet (misztérium) d) megemlékezés, misztériumos jelenlét és valóság. [6]Szunyogh Xavér Ferenc összefoglalásában:[10] Mindezeket a vonásokat együtt megtaláljuk az utolsó vacsora történetében, tehát mindegyik név annak egy részét emeli ki. "Az Úr Jézus vette a kenyeret, hálát adott (Eucharistia), megtörte a kenyeret és odanyujtotta tanítványoknak: egyetek ebből mindnyájan (kenyértörés, az Úr asztala) mert ez az én értetek adott testem és igyatok, mert ez az én értetek adott vérem (engesztelő áldozat).
A két eltérő gondolkodásmód vezetett az eltérő szavak alkalmazásához. A katolikus szó – szentáldozás – az egyetlen krisztusi áldozat jelenvalóságára utal. A protestáns úrvacsora kifejezés azt hangsúlyozza, hogy emlékezünk az Úr utolsó vacsorájá itt igen komoly eltérés van a gondolkodásmódban, nincs lehetőség arra, hogy katolikusok (ortodoxok, keleti keresztények) és protestánsok egymás templomaiban felekezettől függetlenül magukhoz vegyék az eukarisztiá a szentségimádás? Az egyes keresztény közösségek eltérő módon vélekednek az eucharisztiáról. A katolikus hit vallja, hogy Jézus Krisztus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, a Szentostyában nem csak a szentmise, az áldozás során, hanem az átváltoztatástól kezdve mindaddig, amíg a kenyér megőrzi kenyér mivoltát. Ezzel szemben a protestáns közösségek úgy vélik, hogy csak az úrvacsora vételekor (vagy még akkor sem) jelenvaló Jézus a kenyérben. A katolikusok azt a hitüket, hogy Jézus mindig jelen van, köztünk van a Kenyérben, többféle módon fejezik ki.
Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. " (1 Kor 11, 23-25) Victor Meirelles: Az első mise Brazíliában. A festmény egy latin (tridenti) misét ábrázol XVI. Benedek pápa egy ünnepi misén, mielőtt a hívők részesülnek az Eucharisztiában, felmutatja Jézus testét: "Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. " Jan van Eyck: Genti oltár - A bárány imádásaAgnus Dei, qui tollis peccáta mundi, miserére nobis. Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, miserére nobis. Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, dona nobis pacem. A mise ezen része az oltár és az adományok (kenyér és bor) előkészítésével kezdődik. Az adományok előkészítésében a hívek személyesen is részt vesznek, lélekben felajánlják Istennek a jövőre vonatkozó jó elhatározásaikat, múltbéli sikereiket (hálát adnak értük) és szenvedéseiket. A felajánláshoz való lelki társulás jelképes megjelenítése lehet, ha az előkészítő asztalkáról az adományokat (a kenyeret és a bort) a hívek viszik az oltárhoz, ahol ünnepi misén meg is incenzálják azokat.
Úrvacsora? A keresztény közösségek életének egyik központi eseménye a közös eukarisztia, hálaadás, amikor a gesztusok, az imák, a szentírási szakaszok révén kapcsolódunk valami módon az utolsó vacsora asztalához, Jézus szenvedéséhez, halálához és feltámadásához. Ezt egyik keresztény közösség sem kérdőjelezi nézeteltérés tárgyát képezi, az a kapcsolódás módja. A keleti, ortodox és katolikus egyházak úgy vélik, hogy a szentmisében valóságosan megjelenik, hatékonyan megvalósul az egyetlen jézusi áldozat. Nem megismételjük azt, nem egy második, ezredik áldozatot kapcsolunk ahhoz, hanem – a misztérium, a kegyelem által – belekapcsolódunk az egyetlen krisztusi eukarisztiába. Ez azt is jelenti, hogy számunkra a szentmisén megtört és kiosztott kenyér valóságosan Krisztus teste, a bor valóságosan Krisztus vére; ezekben ő valóságosan jelenvalóvá válik. A protestáns teológusok között több eltérő nézet is kialakult: egyesek szerint Jézus csak az eukarisztia vételének pillanatában jelenvaló, de előtte-utána nem; mások úgy vélik, hogy nincs jelenvalóság, hanem amit teszünk, az komoly, értékes, kegyelmeket közvetítő cselekedet, de csak emlékezés.
A kenyér és a bor fölé kinyújtja kezét és kéri az Atyát, hogy küldje el a Szentlelket, hogy az adományok Jézus szavai szerint az ő testévé és vérévé váljanak. Ekkor a pap magasra emeli a nagy, kerek szentostyát, majd a kelyhet, a résztvevők mindnyájan térdelnek, a ministránsok pedig csengetéssel figyelmeztetnek a pillanat ünnepélyességére. Itt már Krisztus van az oltáron a kenyér és bor színe alatt, mindnyájan szeretettel és imádással fordulunk felé. A pap megfogalmazza kéréseinket. Imádkozik mindnyájunkért: az Egyház tagjaiért, a távol lévőkért, a szenvedőkért és az elhunytakért. A kánon végén a pap együtt emeli fel a szentostyát és a kelyhet, Istennek ajánlva Krisztus és az egész közösség áldozatát. Miatyánk és béke-rítus: a legismertebb imánkra Jézus tanított bennünket, az ő testvéreiként szólítjuk Atyának az Istent. Az ezt követő kézfogás jelzi és megerősíti testvériségünket és előkészíti az áldozást. Áldozás: amikor kimegyünk a szentáldozáshoz, azt fejezzük ki, hogy továbbra is szeretnénk Krisztus követői maradni, Istennek áldozott életet élni.
Az Egyház életének ez a forrása, hiszen a megkereszteltek közötti egység, összetartozás ilyenkor teljesedik be, kap új erőt, telik meg új élettel. Ebből az következik, hogy csak az áldozhat, aki az Egyház közösségének teljes jogú tagja (gyermekek csak megfelelő felkészülés, elsőáldozás után), azaz:– aki tagja a Katolikus Egyháznak, – akinek nincs súlyos bűne, – aki az Egyház törvényei szerint rendezett életállapotban él (nincs élettársi kapcsolata, nem újraházasodott). Előfordulhat, hogy a fentiek közül valamelyik sérül. Ilyenkor mindent meg kell tennünk azért, hogy mihamarabb újra bekapcsolódhassunk az Egyház életének vérkeringésébe. A bűneinket a szentgyónásban tehetjük le Isten elé, életünk rendezetlenségeire pedig keresnünk kell a megoldá felül a szentáldozásban tiszteletet kell mutatnunk az Oltáriszentség iránt, ezért áldozás előtt egy órán át – vízen, gyógyszeren kívül – nem ehetünk-ihatunk semmit (ezt hívjuk szentségi böjtnek), s egy nap során csak egyszer (kivételes esetben még egy második alkalommal) áentáldozás?